Ösvényei az őszülésnek
kezdetben nem voltak utaksem szomjat oltó kutakcsak kóbor léptekvájta vályúk és harmat vigyázott rájukmíg gyöngykönnyeket zokogvaa hajnalködgúnyáit raktakazalba
hittema léptek úttá tekeregneks ha kanyarokba dőla messzi távolzúdítva rám az ismeretlentmég összeölelhetnémaz útszéli fákattársnaktarisznyáltnak
s hol már a kövek is jeltelenné válnaka gondolatok csendbenmajd leheverneks megkérlek vándorvidd hírül a tornyoknakgúnyáim mily kopottaks belefáradtam már a szóbacsak ülök zokogvabokrok töviseintépett csipkékizzó szavakmég parázslanakde lámpalackban már a lángmint alkony tüzeha éj árkába fordulborzongva
léptem mily konokultapostaitt hagyom nékedfélig kijárvaösvényeit az őszülésnek
s tenyeremből mint tétova látnokgörnyedsz föléms betűzöd nyögvekölteményemaz utolsóts faragsz még rajtajajongvahisz a sors is azt akartate légy a prófétaki ismeri a falevél röptéts az őt követőjétmint két röpke sóhajtőszt ringatvaaz idők málló peremén